A Kaffeine Espresso Bar első budapesti üzlete a Lövőház utcában nyílt meg, februárban már tevékenységük hatodik évfordulóját ünnepelték. 2016 óta a Kaffeine kinőtte a – gasztronómiai szempontból méltán jelentős – Lövőház utcát, és már három másik fővárosi, illetve egy tihanyi helyen is megtalálható.

Fotó: A Kávézó Facebook-oldala
Budán az Allee Bevásárlóközpontban és a Rétköz utcai Budawest Irodaházban is találkozhatunk velük. Egyetlen kávézójuk a pesti oldalon a Kálvin téren kapott helyet.
A Kaffeine Espresso Bar legalapvetőbb terméke a specialty kávé. A fogalom talán még sokaknak idegenül hangzik, ezért érdemes megjegyezni, hogy az ínyencek igazi kávéja, a legigényesebb termék értendő alatta.

Fotó: A Kávézó Facebook-oldala
A nyers kávébabot, minősége szerint, általában három kategóriába sorolják, prémium, szuperprémium és specialty csoportokba. Utóbbi esetben a kávébab rendszerint mindössze néhány hektáros, családi gazdaságokból származik. A termesztés és a feldolgozás során így olyan szempontokat is figyelembe vehetnek, amikre a nagyüzemi gyártás keretein belül nem adódna lehetőség. A specialty kávék kizárólag magas termőterületekről származnak, kézzel szüretelik őket és 100% arabica szemekből állnak.

Fotó: A Kávézó Facebook-oldala
A specialty kávé termesztői általában szorosan együttműködnek a pörkölőkkel és vendégkörük igényeit is előzetesen ismerik. A Kaffeine Espresso Bar sem csak fogyasztókként, sokkal inkább közösségként tekint a vendégeire.

Fotó: A Kávézó Facebook-oldala
A minőségi fekete sokak szerint espresso formájában élvezhető a legjobban. A Kaffeine azonban a kávék minden alapvető fogyasztási típusát (ristrettót, americanót, flat white-ot, capuccinót…) kínálja. Az itallapon továbbá teák, forró csokik és limonádék is vannak. Cascara, vagyis kávégyümölcs húsból készült tea, is rendelhető.
A remek kávé mellé minden helyszínen kínálnak harapnivalókat is. A Kaffeine Espresso Bar tortái, süteményei, szendvicsei és bageljei a kávéhoz hasonlóan egyediek és minőségiek.

Fotó: A Kávézó Facebook-oldala
További részletekért olvassátok a Kaffeine Espresso Bar weblapját:
Galéria:









