Pannonhalmi Főapátság

A Főapátság története

Pannonhalma monostora hegyre épült, amely a vallási hagyomány szerint az ég és a föld találkozási pontja; olyan hely, ahol az ember közelebb lehet Istenhez.

A Pannonhalmi Főapátság és természeti környezete 1996-tól UNESCO világörökségi helyszín. A szerzeteseket még Géza nagyfejedelem telepítette le 996-ban, a monostort pedig fia, Szent István alapította. A Főapátság több mint ezer éve itt áll, fejlődik és változik.

A világörökségi helyszín épületegyüttesében harmonikusan él egymás mellett a 12. és a 21. század, a múlt és a jelen. Mindez azt üzeni, hogy az itt élő közösség kész az idő változásával együtt haladni, és nyitott a jelenre, ezáltal a jövőre is.  A román kori bazilika, a gótikus kerengő, a monostor barokk épületei, a klasszicista könyvtár és torony, mind az adott kor elérhető legmagasabb építészeti és technikai színvonalán épültek.
A Pannonhalmi Főapátság egyik különlegessége, hogy épülete mind a mai napig otthont ad Magyarország legnagyobb létszámú bencés közösségének, emellett pedig folyamatos bentlakásos gimnázium és szociális otthon is található a falain belül. A Főapátság az elmúlt tíz évszázad alatt érte el vitathatatlanul kiemelkedő szerepét a térségben megvalósított kulturális, vallási, gazdasági tevékenységével és széleskörű nemzetközi kapcsolataival.

Az itt élő szerzetesközösség múltja és jelene

A falak között ma is a Nursiai Szent Benedek Regulájának szellemiségét követő szerzetesrend él és működik. Életük az apát vezetésével közösségben zajlik, Jézus és tanítványainak mintájára. „Ora et labora et lege – imádkozzál, dolgozzál és olvass” – így foglalhatnánk össze Szent Benedek szerzetesi szabályzatának lényegét. Ma is ez az eszmény határozza meg a mindennapokat: a szerzetesek lelkipásztori munkát végeznek, tanítanak, szociális otthonokat tartanak fenn. A benedeki életforma jellegzetessége, hogy a szerzetesek egész életükre egyetlen közösség és egyetlen monostor mellett kötelezik el magukat.