A Rigó Ház – ha hangulatos kialakítását és kényelmi szolgáltatásait nem számítjuk – elhelyezkedése az, ami igazán lenyűgöző. A Szentendrei-sziget és a Dunakanyar természetesen hazánk megkapó helyszínei, látogatóik garantáltan jól fogják érezni magukat. A csodás kilátást és a természet közelségét, amint korábban már írtuk, a Szarvashegy Panoráma Apartman is remekül használja.
A Rigó Ház a sziget csúcsán, Kisoroszinál található. A település legszélén helyezkedik el, nevéhez méltóan a Rigó utcában. Rendkívül nyugalmas környezetben fekszik, maga a falu sem mondható éppen forgalmasnak, közvetlenül mellette pedig már az erdő kezdődik.
A vendégház 2-4 fő fogadására alkalmas, és minimum 2 éjszakára foglalható. Elosztását tekintve rendelkezik egy amerikai konyhás nappalival, modern konyhával és fürdőszobával, illetve egy kényelmes galériával is.
A Rigó Ház konyhája teljesen felszerelt: Nem hiányzik belőle a hűtőszekrény, a kávégép, a mikrohullámú sütő, az elektromos főzőlap és a teljes étkészlet sem.
A fürdőszobát egy nagy, kétszemélyes zuhanykabin uralja. A vendéglátók gondoskodtak törölközőkről, hajszárítóról és tusfürdőről is.
Szintén nagyméretű a galérián található óriás matrac. Rendkívül kényelmesek a földszinti nappaliban elhelyezett fekvő- és ülőalkalmatosságok is.
A Rigó Ház két terasszal is rendelkezik, finn szaunája és dézsafürdője pedig wellness-szolgáltatásokat nyújtanak. A szauna körülbelül egy óra alatt fűt fel 65 fokra. Ezután érdemes a lávaköveket egy kis vízzel meglocsolni, és már kezdődhet is a méregtelenítés! A dézsafürdő elektromosan fűtött, télen-nyáron használható.
Ha a csodás vendégházat elhagyva a környéket is felfedeznénk, az egyedi fekvésű Kisoroszi mindenképpen megér egy kirándulást. Kavicsos-ligetes Duna-partja sokat megőrzött természetességéből, nyáron még a strandja is kipróbálható.
További részletekért keressétek fel a Rigó Ház honlapját: