Széllkapu – Millenáris

Közép-Európa egyik legnagyobb pihenőparkja, háromdimenziós függőkertjével, cseresznyefa-ligettel, erdő-mező-tó hármasával, látványos design-napelemekkel és 355 új fával. A 26 ezer négyzetméter területű Széllkapu jelentősen növeli a főváros zöldfelületeit.

A rozsdaövezeti rehabilitáció legsikeresebb hazai példái közé tartozó Millenáris fejlesztés a kétezres évek elején befejeződött, de az egykori Ganz iparterület kisebbik – Fény utca – Kis Rókus utca – Margit körút – Mammut 2 bevásárlóközpont által határolt – része akkor érintetlen maradt. Itt állt az egykori Ipari Minisztérium irodaépület-monstruma, mögötte pedig pusztuló gyárépületek és egy ideiglenes autóparkoló. A Kormány 2013-ban döntött, hogy az elhanyagolt 2,5 hektáros telket revitalizálja, és a Millenáris Park területét és funkcióit is kibővítve befejezi a projektet. A most lezárult Millenáris Széllkapu beruházás eredményeképpen modern, városi park és multifunkcionális közösségi tér jött létre változatos, gazdag növény állománnyal, a felszín alatt pedig 500 férőhelyes mélygarázs épült.

Méreteit tekintve Magyarországon egyedülálló az új parkrészt a „régi” Millenárissal akadálymentesen összekötő, panorámaliftekkel is felszerelt függőkert, amelynek bejárható szintjeiről letekintve pazar látvány tárul a látogató szeme elé. A zöld növényfalak között nemcsak sétálni, vagy forró nyári napokon hűsölni lehet, a függőkert kulturális és szabadidős programoknak, rendezvényeknek is helyet adhat. A masszív acél tartószerkezetre rögzített hálón különböző fajtájú kúszónövények növelik a biológiailag aktív zöldfelületet már jelenleg is további 3000, néhány év múlva pedig mintegy 4000 m2-rel. A park vertikális kiterjesztéseként értelmezhető design növény falakkal számos más helyen is találkozhatunk, így a természetesen zöldtetős felszíni építmények – lépcsőházak, vendéglátó egységek – oldalfalait, és a támfalak egy részét is növényzet borítja. Az előnevelés után telepített kúszónövények között sok az örökzöld borostyán, amely különösen hatékony a szálló por megkötésében, mert levélszőnyege idővel 10–15 cm vastagságúra hízik, ami a zöld fal minden egyes négyzetméterén 3–5 m2 levélfelületet jelent.

A forgalmas Margit körút jobb átszellőzésének, valamint az új park változatos, gazdag növényállományának kedvező klimatikus- és légszennyezés koncentrációt csökkentő hatása javítja a környéken élők és az erre közlekedők életminőségét.

A parkban központi szerepet kapott a víz. A közel 700 négyzetméteres tóban vízinövények élnek, a faburkolatú stég és a parton elhelyezett napozóágyak, padok a pihenésre, kikapcsolódásra vágyókat szolgálják. Nem messze a tótól kapott helyet a párásító fúvókákkal is felszerelt vízjáték. A színes fényekkel megvilágított, programozható vízsugarak designbeton lapokból törnek elő, amelyek felületébe stilizált, növény- és állatfajtákat megjelenítő grafikákat martak. A Margit körúti főbejárat mellett elhelyezett, látványos digitális vízfüggöny a nyári kánikulában hűti a levegőt, a lehulló vízcseppekből változatos alakzatokat vagy betűket, szavakat formál, és az erre közlekedők nagy örömére már hónapok óta működik!

A park területén 3 helyen található biciklitároló. Emellett van 2 bubi állomás és akár 12 kerékpár kiszolgálására alkalmas elektromos töltőállomás.

További infók, forrás: https://millenaris.hu/hu/szellkap

Galéria:

Fotó: Szathmáry Zsolt

Megosztom Facebookon

Ez is érdekelhet:

Kövess minket!

Hasonló tartalmak

A dél-alföldi régió első bivalyrezervátumát 2008-ban hozták létre. A bivalyrezervátum a Mórahalom - Röszke közötti úton Mórahalomtól 5 km-re található. A terület mellett elhelyezett magaslesről az egész táj belátható.

Marsbéli táj, fantasztikus tanösvény és múzeum Gánton, a Vértes egyik legfontosabb turisztikai célpontjában.