Valone Villány. Szállás a szőlőtőkék között

A Valone Villány egy meghitt, romantikus szálláshely a Villányi borvidéken, szomszédságában egy présházzal, szőlőtőkékkel körülvéve. A borkedvelő vendégeket igazán hangulatos környezet várja!

A Valone Villány látogatói számára minden adva van, hogy megtapasztalják a Villányi borvidék esszenciáját: Hangulatos házikót, csodás panorámát, a természet csendjét. A gazdagon termő tőkék tömött sorait, mézédes szőlőszemeket és persze a vidék igazi lelkét: A híres villányi bort.

Valone Villány

Fotó: A szállás Facebook-oldala

A tulajdonosok egyike, Takács-Günzer Gina, is villányi származású, így magától értetődő számára, miként közvetítheti leginkább a környék hangulatát. Férjével, Takács Attilával, szívesen jártak kettesben egy présházba a Jammertál dűlőben. Úgy találták, hogy a helyszín tökéletes baráti találkozókhoz, családi eseményekhez és kettesben eltöltött, romantikus pillanatokhoz is.

Miután a szomszédos présház is a tulajdonukba került, saját élményeik minél szélesebb körű megosztása lett az elsődleges céljuk. Így vált a második házikó a Valone Villány mesés szállásává. Ők maguk pedig házigazdákká, 2019 októberétől már tulajdonosokként üzemeltetik a vendégházat.

Valone Villány

Fotó: A szállás Facebook-oldala

A Valonéba érkező látogatók saját parkolót használhatnak, majd végeláthatatlan szőlősorok és tágas, füves területek között közelíthetik meg az apartmant.

A hangulatos – és lenyűgöző panorámát nyújtó – teraszra fellépve rögtön szemükbe ötlik a jakuzzi. A szolgáltatás februártól vehető igénybe.

Valone Villány

Fotó: A szállás Facebook-oldala

A Valone Villány összesen 4 fő befogadására alkalmas, 2 hálószobával rendelkezik. A szobák légkondicionáltak, a vendégek szórakoztatásáról wifi és síkképernyős tv is gondoskodik. Érkezés után minden látogató kap egy üveg bort, Günzer Tamás Pincészetéből.

Valone Villány

Fotó: A szállás Facebook-oldala

Főzési lehetőséget azonban a Valone Villány nem kínál. A tulajdonosok igyekeznek arra buzdítani látogatóikat, hogy próbálják ki Villány kiváló éttermeit, vendéglátóhelyeit. Elsősorban a történelmi pincesort ajánlják, ahol borkóstolásra számtalan lehetőség kínálkozik.

Ha pedig a vendégek szívesen felfedeznék a vidéket, érdemes ellátogatniuk a Szársomlyóra. A hegy kiváló lehetőséget biztosít a természetjárásra, a lábánál elhelyezkedő szoborpark pedig a modern művészetek rajongóinak ajánlott program.

További részletekért keressétek fel a Valone Villány honlapját:

https://valone.hu/

Galéria:

Fotók: A Valone Villány Facebook-oldala

Megosztom Facebookon

Ez is érdekelhet:

Kövess minket!

Hasonló tartalmak

A Zen Garden Resort egy rejtett gyöngyszem a Balaton északi partján, Zánkán. A közel 6 hektáros, ősfás területen összesen 22 ház kínál nyugalmat és feltöltődést az ideérkező vendégeknek.

A kirándulni vágyók különleges szálláshelyéül szolgák a sümegi Villa Terazza - Panorama Apartman. A többségben mediterrán növényzet romantikus hangulatot ad az egyébként is kivételes panorámával rendelkező apartmannak.