Múlt heti, a Skála Kópé új, Nyugati téri szobrát bemutató, bejegyzésünk érintőlegesen már foglalkozott a miniszobrok általános ismertetésével. Célunk ez alkalommal Kolodko Mihály műveinek teljes összegzése.
A Kolodko-szobrok alkotója, Kolodko Mihály, kárpátaljai eredetű, anyai ágon magyar származású művész. Az ungvári születésű szobrász alapelve, hogy komoly hatást elérni nem csak monumentális alkotásokkal lehet. Hitvallásának leképeződései azok a minifigurák, melyek Budapesten, sőt még Tihanyban és Veszprémben is, megbújnak a város egy-egy pontján.
Érdekesség, hogy a Kolodko-szobrok kihelyezése hatósági engedély nélkül történt, igaz, kezdetben még nem is létezett a témához kötődő, hatályos szabályzat. A művészeti ágat éppen ezért nevezik gerillaszobrászatnak.
A Kolodko-szobrok hazánkban megcsodáható darabjai a következők:
1; Gombóc Artúr – Tihany, Pisky sétány 4.

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
2. Utcazenész – Veszprém, Kossuth Lajos u. 2.

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
3. LeoNóra – Veszprém, Kollégium u. 1.

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
4. Koronaőr – Veszprém, Vár u. 2.

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
5. Orosz hadihajó – Budapest, Moszkva sétány

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
6. Trabant – Budapest, Margit híd

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
7. Mekk Elek – Budapest, Széll Kálmán tér

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
8. A szomorú tank – Budapest, Batthyány tér

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
9. Főkukac – Budapest, Bem rakpart

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
10. Kockásfülű Nyúl – Budapest, Szent György tér

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
11. Ferenc József – Budapest, Szabadság híd

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
12. Skála Kópé – Budapest, Nyugati tér

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
13. Holdjáró – Budapest, Hold utca

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
14. Süsü, a Sárkány – Budapest, Szabadság tér (ellopták)

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
15. A búvár és a kulcs – Budapest, Dohány u. 53.

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
16. A 14 karátos autó – Budapest, Hevesi Sándor tér

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
17. Noé bárkája – Budapest, Bethlen Gábor tér

Fotó: Tóth Zoltán – Demerung Stúdió
Galéria:









